Ismét itt

Utoljára kb. 4 éve ültem itt és írtam Nektek.

4 év alatt rengeteg dolog megváltozott az életünkben.

Jött a COVID, jött a kisfiam Vilmos és idén Vince.

4 évvel ezelőtt kezdő Anyaként ültem itt és világmegváltó gondolataim voltak. Most nagycsaládos Anyaként ülök itt és csak reménykedek, hogy jól csinálom. 

Ma viszont nem ezzel kapcsolatban szeretnék írni vagyis nem egészen.

Mikor 2016-ban Svájcba jöttem, én magam sem gondoltam, hogy 8 évvel később még mindig itt leszek. 

Május elején nagyobb lakásba költöztünk, mivel három gyerek kicsit nagyobb teret kíván. Egyik reggel mikor a régi lakásban a konyhát takarítottam, kettős érzés volt bennem. Abba a lakásba még Tóth Zsófiként költöztem be az esküvőnk előtt. 

Oda vittük haza a gyerekeket a kórházból és Kincső meg Vili ott tették meg az első lépéseiket.
Rengeteg szép emlék köt oda és kicsit szomorúsággal tölt el, hogy 6 évet kellett onnan kitakarítani és rázárni az ajtót. Ugyanakkor boldogság is, mert Vince itt van velünk és vele lett teljes a mi Nagy családunk.

Emlékszem, mikor az első napokban kirándulni voltunk és egy kávézó teraszán ülve magyar szó ütötte meg a fülemet. Legszívesebben azonnal odamentem volna, hogy "hahó, én is magyar vagyok".

Azóta sajnos rájöttem, hogy a magyar nem barátja a  magyarnak külföldön. Ennek ellenére az egyik legkedvesebb barátság amit itt kötöttem, mégis magyar :)

Az első pár év borzasztó honvággyal telt, ezért minden időt kihasználtam, amit a családommal tudtam tölteni és idővel megtanultam itt is itthon lenni.

Mostanában ugyanez a kávézós érzés van bennem, mikor otthon német szót hallok. Ma már úgy érzem, hogy sikerült beilleszkednem és már nem egészen egyedül vagyok, mert család lettünk. Minden örömével és nehézségével. 

Viszont ennek ellenére mégis a legjobb és legkedvesebb érzés, amikor bekanyarodunk az utcánkba és végre hazaértem.
Különös dolog ez, mert a gyerekeinket is úgy neveljük, hogy ők is otthon legyenek akár Hódmezővásárhelyen vagy Marosvásárhelyen, viszont nekik a hazaérkezés érzése az, amikor visszajövünk ide. Ők itt vannak otthon. 

Ahogy itt ülök a számítógépnél és az ablakon keresztül a falut figyelem, az emberek megállnak a kis főtéren fényképezni, a helyi nénik beszélgetve sétálnak a patak partján, mégis legbelül a napokat számolom vissza, mert újra hazafelé készülünk. Vince születése óta először. Izgatott vagyok és alig várom, hogy elinduljunk.

Az idei nyarat otthon töltjük a gyerekekkel, hosszú idő után először.