Várandósságom története

Kedves Mindenki!

Sokáig gyűjtöttem a bátorságom, hogy leírjam. 

Először babonából, elővigyázatosságból, aggódásból kiindulva nem beszéltem erről meg elég bensőséges témának gondolom. 

Ma a 40. hét után 2 nappal úgy döntöttem, hogy szeretném megosztani az én várandósságom történetét.

Az előzményekről annyit megosztanék, hogy 21-22 éves koromban egy éves kontroll vizsgálaton az akkori orvosom azt mondta, hogy cisztásodásra hajlamos a petefészkem, ezért ha egyszer kisbabát szeretnék nem lesz egyszerű. Mivel akkoriban nem igazán terveztem gyereket, ezért tudomásul vettem, de nem foglalkoztam vele tovább.

Az esküvőnk előtt már beszélgettünk erről, ezért újra felkerestem az orvosom, egy 0. kivizsgálás miatt, hogy megnyugodjak minden rendben van. Akkor is ugyanezt mondta, de úgy váltunk el, hogyha egy éven belül nem történik semmi, keressem fel újra.

Teltek-múltak a hónapok és akármennyire is nem foglalkoztam vele, valahogy mindenhonnan visszaköszönt. Egyre több ismerősöm lett várandós vagy született kisbabája. A közösségi média öntötte magából ezeket a dolgokat. Lehet szó ismert emberekről, de akár a személyes ismerőseimről is. 

Mindenhonnan azt hallottam, hogy "Engedd el!"

Erre csak azt tudom mondani, hogy könnyű azt mondani. Főleg, ha már a másik oldalon vagy.

Nem estünk kétségbe és próbáltuk a szabadidőnkből mindig a legjobbat kihozni. 

Tavaly nyáron több olyan helyre is eljutottunk túrázni, ahová már szerettem volna menni. 

Újat tanultam és 3 év alatt először nem mindig csak a munka volt, hanem a szórakozás is.

Az ősszel egy stresszesebb időszak köszöntött be és mint az ilyenkor lenni szokott (legalábbis az én életemben) a ciklusom is felborult.

Októberben már egy hete késett és mivel nem hittem benne, ezért mondogattam magamnak, hogy holnap biztos megjön. (De nem jött!)

Abban a hónapban kellett lecseréltetnünk a nyári gumikat, ahová elmentünk mindketten. Gondoltuk, hogy ameddig ők dolgoznak, mi kirándulunk egyet.

Az egész napunk csodálatos volt. 

Míg a szervízben ügyködtek, addig mi egy kávézóban megreggeliztünk és sétálgattunk a városban.

Csak úgy voltunk.

Ketten. (vagyis hárman, de ezt még nem tudtuk akkor)

Eleinte bosszankodtam, hogy sokáig tart a szervizelés, de végülis egy randinak fogtuk fel, amit mindketten nagyon élveztünk.

Akkor már megfordult a fejemben a gondolat, hogy mi van, ha?

Még aznap beszereztem egy tesztet és úgy voltam vele, hogy most vagy soha, de nekem tudnom kell mi van.

Ezekre a gyors tesztekre rá van írva, hogy 3 percet kell várni. 

Mindent úgy csináltam, ahogy az a leírásban volt, de még 1 perc sem telt el mikor megjelent a pozitív jel. 

Abban a pillanatban elöntött egy érzés, ami pont olyan, mint mikor szerelmes leszel. Én akkor ott szerelmes lettem az én kislányomba, aki olyan indurka-pindurka volt, hogy felfogni is nehéz.

Persze nem tudtam és nem is akartam titokban tartani  a férjem előtt. Soha nem láttam sírni, de akkor és ott mindketten potyogtattuk az örömkönnyeink.

2018. október 22. volt.

A svájci terhesgondozás a mi környékünkön úgy működik, hogy felveszed a kapcsolatot egy orvossal vagy szülésznővel (Hebamme), aki először csak a 8. héten fogad, mert akkor már kimutatható a magzati szívműködés.

Az első alkalommal megállíptják a terhesség tényét és elvégzik a kötelező vizsgálatokat. Utána havonta egyszer kell menni ellenőrzésre. Mivel itt nincs külön védőnő, ezért minden vizsgálatot és tesztet az orvos végez el. Bizonyos szempontból ezt jónak tartom, mert így mindig csak egy helyre kell menni és egy emberrel tartod a kapcsolatot.

Természetesen itt is van lehetőség szülésfelkészítő tanfolyamra járni, amit a kórház szervez. 

Illetve mi május végén voltunk egy szülőszoba látogatáson, ahol mindent megmutattak, elmagyaráztak és ha bármi jellegű kérdésünk volt készséggel válaszoltak. Megnézhettük a kórtermeket, családi szobákat és lehetőségünk volt a kórház gyermekorvosával is találkozni.

Mivel magyarországi terhesgondozásban nem vettem részt, ezért nem tudom összehasonlítani, de teljesen kielégítőnek tartom azt, ahogyan itt kezelik a várandósokat.

Szerencsésnek tartom magam, mert az első 12 hetet mondhatni gond nélkül átvészeltem.

A reggeli rosszullétek kimerültek a fáradtságban és az egésznapos émelygésben. Soha nem voltam éhes, de szerencsére rengeteg folyadékot tudtam magamhoz venni, így nem lett nagyobb problémám. Ahogy felébredtem a 12. hét utáni első napon farkaséhes voltam és ez egészen a mai napig így van :)

Egészen a 27. hétig mindent rendben találtak és pont amikor már elhiszem, hogy minden jó és kezdem élvezni, hogy semmi gond.

Akkor terveztünk 2 hétre hazautazni, hogy még "nyaraljunk". 

Előtte volt még egy vizsgálat, ahol amegkaptam a papírom, hogy repülhetek, annak ellenére, hogy az orvosom felfedezte, hogy mélyenfekvő/mélyenülő méhlepényem van, ami nagyon-nagyon közel van a belső méhszájhoz.

Majd este csörgött a telefonom, (az orvos volt) hogy tudja nem fair, de úgy gondolja nem lenne jó ötlet most ez az utazás azonban a döntést rám bízza. 

Nem volt egyszerű 24 órám.

Annyira vágytam haza és közben annyira vágytam arra is, hogy a gyermekemmel minden rendben legyen.

Itt akkor még kemény tél volt, otthon pedig már rügyeztek a fák, csiripeltek a madarak, egyszóval tavaszodott.

Végül úgy döntöttem, hogy itt maradok még akkor is ha nagyon húz a szívem haza, mert azt soha nem bocsátanám meg magamnak, ha emiatt valami történne a kisbabámmal.

2019. március 25. volt.

Azóta itthon töltöm a minden napjaim. Szerencsére az állapotom májusra teljesen rendeződött, így semmiféle komplikációm nincs. 

Az időm nagy részét pihenéssel, olvasással és Netflix-szel tölthettem, amire az elkövetkezendő időszakban nem sok lehetőségem lesz.

Mivel akkor márciusban nem tudtam hazamenni, ezért a családom jött ide.

Most, hogy már túl vagyok a kiírt dátumon kezdtem türelmetlenné válni, de rájöttem arra, hogy az én kislányomat nem lehet sürgetni.

Svájcban 10 napot várnak és ha addig sem szeretne megszületni, akkor beindítják a szülést. Közben hetente kétszer kell mennem vizsgálatra, de alapvetően nem háborgatják a kismamákat.

Visszagondolva nem tudom, hogy valaha el tudtam-e engedni a vágyat, hogy kisbabám legyen. 

Én abban hiszek, hogy egy gyerek akkor érkezik, amikor ő akar. Nem lehet a fogantatást sem sürgetni. 

A várakozás nagyon nehéz és nekem azt volt a legnehezebb elfogadnom, hogy az, amit én nagyon-nagyon szeretnék nem jön azonnal. De ennek így kellett lennie. Szükségünk volt arra az időre, amit előtte még ketten tudtunk tölteni.

Most pedig minden nap úgy ébredünk, hogy hátha ma dönt úgy, hogy szeretne megszületni.

Ez a várakozás is nehéz, de minden napot próbálok kihasználni, mert lehet épp a mai az utolsó szabadnapom egy darabig :) Nem tudhatom...

Szép napot!

Zs.